Választás 2018
Német lap: 'Orbán a legveszélyesebb politikus az EU-ban'
A Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában Kiüresített demokrácia címmel közölt kommentárt.
2018.04.14 13:07MTIEbben a szerző úgy vélekedett, hogy a Fidesz-KDNP szövetség "választási győzelme után Magyarország tényelegesen ismét egypártrendszer".
Hozzátették: "a legveszélyesebb politikus az EU-ban Orbán Viktor", és az európai fővárosokban nincs erős akarat, hogy szembeszálljanak vele. Volt már nyolc éve a "magyar demokrácia kiüresítésére", és "váratlan" kétharmados győzelme révén ugyanúgy egyetlen párt "uralkodik", mint az 1989-es fordulat előtt, ezúttal a Fidesz.
A kormányfő "lopakodó" módon terjesztette ki hatalmát, fokozatosan valamennyi fontos tisztségbe fideszes emberek kerültek, a gazdaságot egy "baráti vállalkozókból álló hálózaton keresztül ellenőrzi, amelyet állami megrendelésekkel (és sok EU-s pénzzel) lát el", a nyilvánosságban zajló vitákat pedig "nacionalizmusa uralja" - fejtette ki a Der Spiegel, amely szerint így adódik a kérdés, hogy ki tudja Orbán Viktort feltartóztatni.
Mint írták, az Európai Unió eddig alig tett valamit, a jogállamisági eljárás csak Lengyelországot fenyegeti, mert a lengyel igazságügyi reform nyilvánvalóan ellentétes a hatalmi ágak szétválasztásának elvével, Orbán viszont "mindig csak annyira provokálta az EU-t, hogy az még éppen ne lépjen közbe", és "vannak barátai, fontos barátai".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06