Választás 2018
Nem veszi át mandátumát a szocialista Gőgös Zoltán
Nem veszi át parlamenti képviselői mandátumát és nem vállal vezető tisztséget az MSZP-ben a szocialista Gőgös Zoltán.
2018.04.10 09:56MTIAz MSZP vasárnap lemondott elnökhelyettese kedden az MTI-nek nyilatkozva - megerősítve az ATV-n elmondottakat - közölte, már korábban arra az elhatározásra jutott, hogy nem fog tovább politizálni, ha a Fidesz-KDNP kétharmadot szerez a választáson.
"Mezei párttagként" segíti a pártot - tette hozzá, jelezve, hogy az MSZP júniusi tisztújításáig betölti a párt Veszprém megyei elnöki posztját.
Gőgös Zoltán mandátumáról történő lemondásával Harangozó Tamás - az országos listán következő politikus - kerülhet be a parlamentbe.
Gőgös Zoltán azt mondta, Harangozó Tamásnak ott a helye az Országgyűlésben. Hozzátette: más embert is szívesen bevinne, de neki csak egy mandátuma van.
Azon véleményének is hangot adott, hogy hiába akarna segíteni a vidéki embereknek, nem tudna, inkább csak ártana, mert "mindenhol bosszúállás van".
Azt még nem tudta megmondani, hogy a jövőben mivel fog foglalkozni.
Gőgös Zoltán egyetért azzal, hogy folytatni kell a változás szövetségét, de annak formájában már nem kíván beleszólni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06