Ketten meghaltak miatta
Bocsánatot kért a Szentendrei úti gázoló
Vallomást nem tett, ám megkérte a bíróságot, hadd szóljon pár szót.
2018.03.26 11:07ma.huHétfőn került sor O. Áron, a Szentendrei úti gázoló perére - írja a Blikk.
Mint ismeretes, halálos baleset történt tavaly március 17-én az esti órákban a Szentendrei úton. A vádirat szerint a vádlott erősen ittas állapota ellenére autóba ült, majd a Rákóczi utca és a Czetz János köz kereszteződésben – egy piros lámpát figyelmen kívül hagyva – fékezés nélkül, közel 160-170 km/h-s sebességgel, hátulról belehajtott a jelzőlámpánál várakozó autóba. Az ütközés következtében a vétlen autóban ülő két személy életét vesztette.
A vádlott nem tett vallomást, ám megkérte a bíróságot, hadd szóljon pár szót.
"Sokat gondolkodtam, hogyan tudnék bocsánatot kérni az áldozatok családjától. Tudom, hogy őket pótolni nem fogja semmi, és akik ismerték a fiúkat, azoknak örökre űr marad a lelkében. A történtekből semmire nem emlékszem, csak a rendőrségi képeken láttam, hogy mit tettem. Nagyon sajnálom, hogy részt vettem olyanban, ami családok életét tette tönkre. Nem várok megbocsátást, én se biztos, hogy képes lennék rá. Imádkozom, hogy megtaláljam az utat a jóvátételre" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06