27 millió forintos prémium?
Lakos Imre: rossz döntés volt a BKV-vezér fizetésemelése
A fővárosi városüzemeltetési bizottság SZDSZ-es elnöke szerint rossz döntés volt a BKV vezérigazgatójának fizetésemelése - erről Lakos Imre az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt csütörtökön.
2008.01.18 06:41MTILakos Imre az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint azt mondta: rettenetesen bosszantja a gazdasági bizottság döntése. A városházi politikus azt is kifogásolta, hogy a testület egyedül határozott, holott szerinte a városüzemeltetési bizottságot is meg kellett volna kérdezni az emelésről. A gazdasági bizottságban ülő politikusoknak pedig nem a magánvéleményüket kell képviselniük, hanem a frakcióét, márpedig az SZDSZ képviselőcsoportjának nem volt ilyen álláspontja # közölte Lakos Imre. Ez nem egyszerű munkáltatói kérdés, hanem politikai ügy - tette hozzá. A fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága a héten döntött az önkormányzati cégek vezetőinek fizetésemeléséről. Antal Attilának, a BKV vezérigazgatójának 667 ezer forintról másfél millióra emelték a havi fizetését, amely mellé még 27 millió forintos prémiumot is kaphat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06