Ügyészség
Kilátástalan életük miatt gyújtotta édasanyjára a lakást a debreceni férfi
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.
2018.02.20 12:16ma.huA 30 éves depresszív hajlamú vádlott édesanyjával élt együtt egy debreceni többemeletes ház önkormányzati lakásában. A bűncselekmény elkövetését megelőző hónapokban levert hangulata egyre inkább láthatóvá vált a környezete számára.
2017. szeptember 13-án édesanyjával házimunkát végeztek, majd a férfi lefeküdt aludni. 16 óra körül ébredt fel, azonban eléggé ideges, ingerült állapotban volt, nem szívesen reagált az anyja kérdéseire, elhatározta, hogy elmegy sétálni.
Ezt megelőzően azonban a sértettre kívülről rázárta a szobaajtót. A vádlott hosszas bolyongás után másnap reggel fél hét körül érkezett vissza a bérlakásba, amikor is végső elkeseredésében, mivel értelmetlennek tartotta az életüket, elhatározta, hogy a sértettre rágyújtja a lakást. Ezt követően a debreceni férfi ruhaneműkből egy kupacot halmozott fel a sértett szobájának ajtaja elé, azt leöntötte étolajjal, majd meggyújtotta, ezt követően elhagyta a lakást.
A ruhaneműk meggyújtását követően röviddel füst gomolygott ki a sértett lakásából, amelyet az egyik szomszéd észrevett és azonnal értesítette a portaszolgálatot. A sértett lakásának ajtaját ezt követően feltörték, az asszonyt a bezárt szobából kimenekítették.
A vádlott által gyújtott tűz intenzitása nem fejlődött ki, ún. tökéletlen égés keletkezett, amelynek következtében tömény füst alakult ki a lakásban. A vádlott kívánta az édesanyja halálának bekövetkezését, amennyiben az általa okozott tűz ténylegesen kifejlődik és bejut a szobába, ott füstmérgezés és égés következtében különös szenvedéssel a sértett halálát okozta volna. A sértett életét a gyors külső beavatkozás mentette meg.
Az előzetes letartóztatásban lévő, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06