Migráció
Magyarország hivatalosan is megkapta az értesítést a kvótaperről
Hivatalosan is megérkezett az Európai Bizottság keresetlevele az Igazságügyi Minisztériumba (IM) arról, hogy a testület megindítja az eljárást az Európai Bíróság előtt Magyarország ellen az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt.
2018.01.12 08:23MTIA kötelezettségszegési eljárás megindítását megelőzően Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében megsemmisítési keresetet indított az Európai Unió működéséről szóló szerződés vonatkozó cikke alapján az Európai Tanács által az év szeptemberében elfogadott, a menedékkérők áthelyezéséről szóló határozat ellen, amely ügyben az Európai Bíróság tavaly szeptember 6-án elutasította Magyarország keresetét, egyben érvényben tartotta a határozatot.
A kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság még a bíróság fenti elutasító döntése előtt megindította és lefolytatta. Ennek megfelelően június 15-én hivatalos felszólítást küldött, amelyre a magyar kormány július 13-án küldte meg válaszát. Július 26-án a bizottság, szintén négyhetes határidőt biztosítva, indokolással ellátott véleményt küldött, amelyre a magyar kormánynak augusztus 23-áig kellett válaszát megküldenie.
A határidők szempontjából lényeges, hogy ennek a gyorsított eljárási folyamatnak, amely ellen a magyar kormány mindkét válaszlevelében tiltakozott, egyetlen oka volt, hogy az említett cikk szerinti kötelezettségszegési eljárást a bizottság még az áthelyezési határozat alkalmazási idejének lejárta, tehát tavaly szeptember 26. előtt befejezettnek nyilváníthassa, hiszen érdemben csak így tudna a kötelezettség elmulasztása mellett érvelni a bíróság előtt.
Tavaly decemberben a visegrádi négyek a szolidaritás jegyében több mint 36 millió eurós támogatást ajánlottak fel, amelynek célja a líbiai határvédelem megerősítése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06