Jogszabályváltozások

Az új közigazgatási perrendtartás szélesíti a bírósághoz fordulás lehetőségét

Az új közigazgatási perrendtartás jelentősen szélesíti a bírósághoz fordulás lehetőségét és a közigazgatási bírói döntések végrehajtása terén megnyitja az utat a közigazgatási szervet, illetve akár személy szerint annak vezetőjét sújtó bírságolás előtt.

2017.12.31 03:30MTI

A Magyarországon először önálló törvényben szabályozott közigazgatási perrendtartás január 1-jei életbe lépése nyomán nem csupán a hatóságok döntései, határozatai támadhatók meg bíróságon, hanem az általában közigazgatási feladatokat ellátó szervek közigazgatási cselekménye, amely a polgárok jogait, kötelezettségeit érinti. A közigazgatási szerv nem cselekvése, azaz mulasztása miatt is indítható per.

Főszabályként a közigazgatási cselekménytől, illetve a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül lehet majd pert indítani.

Az új eljárási törvény szerint a végrehajtásra is nagyobb rálátásuk lesz a bíróságoknak. Teljesítési bírságot szabhatnak ki, nemcsak a közigazgatási szervre, hanem a vezetőjére is.

Önálló magyar közigazgatási perrendtartás korábban nem létezett, az erre vonatkozó szabályok eddig a polgári perrendtartás egyik fejezetét alkották.

A magyar közigazgatási bíráskodás 1883-ban jött létre, a második világháború utáni kommunista hatalomátvételt követően felszámolták a hatósági döntések elleni bírósághoz fordulás jogát. A közigazgatási bíráskodás 1991-ben született újjá Magyarországon. Az adóhatósági, építésügyi vagy közbeszerzési döntésektől a médiahatósági, vagy versenyhivatali ügyeken át a környezetvédelmi hatósági határozatokig mintegy kétszáz ügycsoportban lehet bírósághoz fordulni a hatósági határozatok ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.