Kampány

Közel 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank

2017-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával. Három napon keresztül, november 24-én, 25-én és 26-án várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 áruházában. A CIB Bank önkénteseivel is részt vesz az akcióban, melyhez az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.

2017.11.23 16:55ma.hu
hirdetés

2017-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával. Az akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt, köztük a CIB mintegy 190 munkatársa. Az adománygyűjtés magánszemélyek és a vállalati szféra példa értékű összefogása a nélkülözőkért. A kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál Színház közreműködésével.

Hogy minél több család asztalára kerüljön ünnepi étel, az Élelmiszerbank idén ismét három napon keresztül: november 24-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 25-én, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 26-án vasárnap 8 órától 18 óráig várja a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akció keretein belül az Auchan, a METRO és a Tesco üzletláncok biztosítják a helyszínt közel 200 áruházban, ahol az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket.

A 2017-es adománygyűjtő hétvége központi motívuma az ünnepi vacsora. A szervezők szerint, aki a hétvége során adományoz, az gyakorlatilag, az adomány nagyságától függően, vendégül lát egy vagy több rászoruló családot, hiszen az adományozók segítsége nélkül az ő asztalukra nem kerülhetne ünnepi étel. Erről szól a Centrál Színház színészeinek közreműködésével készült kisfilm is, amelyben a színészek egy otthon lakóit látják vendégül ünnepi ebéddel. Novemberben pedig a Centrál Színházban 3 estén keresztül 4 előadás is jótékonysági előadás volt, melynek keretében a színház közönsége a helyszínen vásárolhatott adománycsomagot, amely a kókuszgolyó összetevőit tartalmazta.

Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt.

"A Karácsonyi Adománygyűjtési akciónk különös jelentőséggel bír számunkra, hiszen év végén nagyon megnő a hozzánk érkező segítség kérések száma. Bízunk benne, hogy idén is a tavalyihoz hasonló nagyságrendben tudunk segíteni rászoruló családoknak az ünnepek közeledtével. Ezúton is szeretnénk megköszönni a CIB Bank támogatását, az Auchan, a METRO és Tesco partnerségét, valamint több ezer önkéntes segítőnk munkáját, akik nélkül ezt az akciót nem tudnánk megszervezni" - mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját ITT találhatja meg.

Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Magyarországon minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítsük az éhezés és az élelmiszerpazarlás csökkenését Magyarországon. Egyesületünk működésével egyszerre szolgál környezetvédelmi és szociális célokat. Az Élelmiszerbank több mint 12 éves fennállása óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, melyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagolás hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. 2016-ban 5 000 tonna mentett élelmiszerrel több mint 300 000 nélkülözőt segítettünk rendszeresen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.