Kvótaper

Döntött az Európai Bíróság: Magyarországnak is be kell fogadnia a menekülteket

Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet - közölte szerdán a luxembourgi székhelyű bírói testület.

2017.09.06 11:16ma.hu
hirdetés
Fotó: MTI

"A bíróság teljes egészében elutasítja a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket" - írták a tizenöt fős nagytanács által meghozott ítéletet részletező közleményben, hozzátéve, hogy a kvóták "hatékonyan és arányosan" hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére.

Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében támadta meg az Európai Bíróságon az Európai Tanács döntését, amely menekültek befogadására kötelezte volna. A per menetéről azóta nem sokat tudunk, de Ives Bot főtanácsnok július végén elmondta a véleményét a bíróság előtt. A véleményben Bot hét pontban cáfolta a magyar és szlovák kormányok vádjait. Már akkor is azt tanácsolta a luxemburgi hivatalnak, hogy utasítsa el a keresetet.

A keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a tanácsi határozat, de legalább annak a résznek a megsemmisítését, ami szerint Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból.

A Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke a Twitteren azt írta, az Európai Bíróság megerősítette a nézeteiket, és reméli, hogy minden tagállam be fogja tartani az ítéletet. Szerinte most lehetőség van egy nyílt seb begyógyítására, mert tisztában kell lenni a problémákkal, de a szolidaritás nem egyirányú utca. Korábban elég nagy kavarodás volt abban, hogy Orbán Viktor az Európai Tanács tagjaként aláírta-e a kvótamegállapodást. Erről itt olvashat részletesebben. A miniszterelnök valójában egy olyan határozatot írt alá, amely kimondta, hogy be kell tartani azt a határozatot, amelyet a Belügyminiszterek Tanácsa hozott a relokációról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.