Lakhatás
Tovább drágulnak az albérletek Budapesten
Átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítani a fővárosban.
2017.07.05 09:24MTIA tavaly nyárinál közel 10 százalékkal magasabb, átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítani az idén Budapesten - derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb elemzéséből.
Az összegzés szerint a havi 350 ezer forintnál olcsóbban kiadó lakások bérleti díja 9 százalékkal emelkedett júniusban 2016 azonos hónapjához képest.
"A bérleti díjak idén várhatóan már nem fognak csökkenni, legfeljebb a növekedés lesz jóval kisebb az év második felében, mint az első hat hónapban. Ennek az az oka, hogy a keresett új építésű lakások inkább az év vége felé és még inkább 2018 első felében fogják elárasztani a lakásbérleti piacot" - mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.
Az elemzésben megjegyzik: míg általában 30-35 nap alatt lehet bérbe adni egy ingatlant, addig a nyár közepén-végén ez néhány napra is lerövidülhet.
Az elemzés szerint a legdrágább környék a XII. kerület (250 ezer forint/hó), a II. kerület (215 ezer forint/hó) és az V. kerület (207 ezer forint/hó). Ehhez képest a külsőbb városrészekben akár fele ennyi pénzből is megúszható a lakásbérlés rezsi nélkül.
Az új építésű lakásokért átlagosan kevesebb (154 ezer forint/hó) bérleti díjat kell fizetni, mint egy újszerű (170 ezer forint/hó), de használt lakásért. Ennek háttérben az áll, hogy a régebbi építésű, használt lakások átlagos alapterülete 60-65 négyzetméter, az új építésűeké 50-54 négyzetméter.
A fajlagos, egy négyzetméterre jutó havi bérleti díj Budapesten a közepes állapotú lakásoknál 2000 forint, az új építésűeknél 2900 forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06