Időjárás
Többfelé lehetnek intenzív zivatarok kedden
A fővárosra és öt megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt.
2017.06.06 09:20MTIAz Országos Meteorológiai Szolgálat kedd reggeli, MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Budapest mellett Pest, Bács-Kiskun, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére érvényes a másodfokú (narancs) figyelmeztetés. Ezeken a területeken lehetnek heves zivatarok - károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében -, és az intenzív esőzések során rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat.
Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben.
A meteorológiai szolgálat azt írta: délelőttig elsősorban a Duna-Tisza köze északi felében, illetve az Északi-középhegység térségében valószínű elszórtan zivatarok kialakulása, egy-egy helyen jelentősebb mennyiségű csapadék és szélerősödés is előfordulhat.
Estig főként a középső országrészben, illetve az Északi-középhegység térségében várhatóak zivatarok, ezeken a részeken elszórtan heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez kis területen viharos, akár 90 kilométer/óra körüli szél, jégeső, illetve felhőszakadás is társulhat.
Egy érkező front hatására, várhatón az esti óráktól északnyugat felől szórványosan valószínű zivatarok kialakulása, amelyek környezetében viharos széllökés is kialakulhat. A front környezetében este északnyugaton, Dunántúl északi részén - zivatartól függetlenül- 60-70 kilométer/óra feletti széllökésekre is van esély. Az erős szél miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére az erős szél miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 26-31 fok között alakul. Késő estére 19-25 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06