Pénzbüntetést kapott
Elmarasztalták a cigányokat gyalázó szegedi tanárnőt
Egy évvel később léphet csak előre a közalkalmazotti bértáblán az az egykori szegedi tanárnő, aki egy internetes fórumon kollégáival együtt gyalázkodó kifejezéseket tett roma tanítványaira - írta szerdai számában a Délmagyarország.
2008.11.19 09:25DélmagyarországA napilap felidézte: a Móra Ferenc Általános Iskola egykori tanárai egy nyilvános internetes főrumon folytatott csevegésben beszéltek így diákjaikról. A tanárok a szegregált intézmény megszüntetése után mentorként segítették tovább egykori roma diákjaikat. A szegedi önkormányzat több tízmillió forintért létesített tizenhat és fél álláshelyet a pedagógusoknak.
A fegyelmi eljárás során csupán két fórumozó tanárt tudtak egyértelműen azonosítani. Egyikük a vizsgálatot megelőzve kérelmezte az érintett iskola vezetőjétől, hogy közös megegyezéssel szüntesse meg közalkalmazotti jogviszonyát. Az igazgató ezt elfogadta. A másik tanár esetében a fegyelmi bizottság elmarasztalta a tanárnőt, aki így egy évvel később léphet csak előre a közalkalmazotti bértáblában.
Kardos János, a szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője a lapnak elmondta: a bizottság döntése az elbocsátásnál enyhébb, de a többi lehetőség közül a legszigorúbb. Hozzátette: enyhítő körülmény volt, hogy korábbi munkáltatója és jelenlegi szakmai felügyelete is pozitívan ítélte meg a tanár munkáját. A határozat november 26-tól jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06