Környezetszennyezés

Ajka környezetszennyezés miatt beperelte a Bakonyi Erőmű Zrt.-t

Környezetszennyezés miatt feljelentést tett a Bakonyi Erőmű Zrt. ellen Ajka önkormányzata, a cég vezetője szerint nem környezetszennyező az erőmű működése.

2016.12.15 05:30MTI
hirdetés
Fotó: MTI

Az ajkai önkormányzat feljelentést tett a városban működő Bakonyi Erőmű Zrt.-vel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon, mivel álláspontjuk szerint a cég meghamisította környezetszennyezéssel kapcsolatos jelentéseit. Az önkormányzat kártérítési pert is indít a Zrt. ellen, mivel az környezetszennyező tevékenységével károsítja a város lakosságát - áll az MTI-hez szerdán eljuttatott önkormányzati közleményben.

Az önkormányzat azt kifogásolja, hogy az erőmű tüzeléstechnológiája és a felhasznált tüzelőanyag összetétele néhány éve jelentősen megváltozott. A korábbi jelentős arányú szénfelhasználást biológiai eredetű anyagokkal váltották ki, ez okozza a környezetszennyezést - állítják.

A közlemény szerint sokan panasszal fordultak a Fejér Megyei Kormányhivatalhoz, mint elsőfokú környezetvédelmi hatósághoz, amelynek mérései azt mutatták, hogy a környezetet sújtó szennyező anyagok kibocsátása többszöröse a Bakonyi Erőmű Zrt. által jelentett mennyiségeknek.

Az MTI megkeresésére a Bakony Erőmű Zrt. vezérigazgatója  azt válaszolta, hogy Schwartz Béla polgármester (MSZ) az ajkai önkormányzat nevében tett feljelentése nélkülözi a szakmai megalapozottságot, hiszen az erőmű, amely az országos villamosenergia-hálózatra termel áramot, és hőenergiát biztosít Ajka város távfűtése részére, folyamatosan korszerűsödik. Működése nemhogy környezetszennyező lenne, de egyre inkább igyekeznek áttérni a környezetkímélő technológiákra - mondta.

A vezérigazgató felidézte: az elmúlt három évben összesen 700 millió forintot fordítottak a környezetvédelemre, a kibocsátott nitrogéngázok csökkentése érdekében két kazánt korszerűsítettek, három filtert felújítottak. Hozzátette: 2005 óta minden évben környezetvédelmi mérőbusz érkezik az erőműhöz, két év óta pedig online kapcsolat létezik a felügyelőséggel. A mérések azt mutatják, hogy csak ritkán tapasztalható a határérték minimális túllépése. A megengedett évi 120 óra határértéket nem lépi túl az erőmű, ebben az évben 90 óra ez az érték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.