Országgyűlés

Az MSZP és a Jobbik kezdeményezéseiről tárgyal a parlament

Az Országgyűlés ma az MSZP és a Jobbik által javasolt témákban tart politikai vitákat.

2016.11.29 07:10MTI

A parlament aktuális ülésének utolsó napja reggel 9 órakor a közoktatás helyzetéről szóló vitával kezdődik, amit az MSZP kezdeményezett és a másik két ellenzéki frakció is támogatott. A parlament legfeljebb hat és fél órában tárgyalhatja ezt a napirendi pontot, majd a Jobbik szorgalmazására a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosításáról tartanak vitát, amelyre több mint öt óra áll majd rendelkezésre.

A Ház előző héten az LMP kezdeményezésére a munkaerőhiány okairól tartott vitát, míg hétfőn a kormány szorgalmazására a Magyarországnak járó uniós források felhasználásának állapotát tárgyalta.

A házszabály szerint az Országgyűlés a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének (negyven képviselőnek) indítványára tart vitát. Minden képviselő legfeljebb két politikai vitát támogathat ülésszakonként.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.