Brexit
Szijjártó: fenn kell tartani a szoros kapcsolatot az EU és Nagy-Britannia között
A magyar kormány mindent meg fog tenni a Nagy-Britanniában dolgozó magyar állampolgárok jogainak megvédése érdekében.
2016.07.15 07:27MTIAz Európai Unió (EU) és az onnan kilépni készülő Nagy-Britannia közötti szoros kapcsolatrendszer fenntartása mellett foglalt állást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az ulánbátori Ázsia-Európa csúcstalálkozón (ASEM) négyszemközti megbeszélést folytatott az ugyanezt az álláspontot osztó Charlie Flanagan ír külügyminiszterrel.
A tárca péntek hajnalban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a találkozón mindkét miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Nagy-Britannia kilép az unióból, s egyetértettek abban, hogy az EU tárgyalási stratégiájáról az Európai Tanácsnak, vagyis a tagállamoknak kell dönteniük, és a kilépési tárgyalásokat semmiképpen sem szabad bürokratikus kérdésként kezelni.
A tanácskozáson Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar kormány mindent meg fog tenni a Nagy-Britanniában dolgozó magyar állampolgárok jogainak megvédése érdekében. "Ebben a kérdésben biztosan számíthatunk Írország egyetértésére, hiszen több mint félmillió ír állampolgár dolgozik Nagy-Britanniában" - jegyezte meg.
A miniszterek a kilépés után is a lehető legszorosabb gazdasági együttműködést és szabadkereskedelmet szorgalmazták az EU és Nagy-Britannia között - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06