HM

Hortobágyi robbanás - biztosítás hiányában sem éri hátrány az érintett katonákat és hozzátartozóikat

A Magyar Honvédség teljes kártérítéssel tartozik az állománytagok felé, így biztosítás hiányában sem éri semmiféle hátrány a pénteken a Hortobágyon balesetet szenvedett katonát, illetve hozzátartozóját, élettársát.

2016.07.04 15:02MTI
honvedelem.hu

Hétfői számában a Magyar Idők írt arról, hogy a magyar katonáknak négy éve nincs baleset- és felelősségbiztosításuk. A jelenlegi szabályozás alapján a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg.

Erre reagálva két ellenzéki párt, a DK és a PM is követelte a kormánytól: tegyék kötelezővé a katonák biztosítását.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményében kifejtette: korábban a honvédség rendelkezett biztosítási szerződéssel, de a biztosító által a káreseményre fizetendő összeg limitálva volt. Az eddigi káresetek nagy részében pedig - mint írták - a honvédség által fizetett összeg jóval meghaladta a biztosító által térített összeget. Ezen felül az évente a biztosítónak fizetett biztosítási díj nagyságrendekkel meghaladta a biztosító által ezen káresetekre teljesített kárszolgáltatások éves összegét. Így 2012. január 1-jétől a tárca nem rendelkezik az állománytagokra kiterjedő balesetbiztosítással - tették hozzá.

Megjegyezték, hogy az érvényben lévő jogszabályok alapján a Magyar Honvédség teljes kártérítési felelőséggel tartozik a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel és betegségekkel kapcsolatban felmerült károkért. A honvédség köteles megtéríteni az állomány tagjának jövedelemveszteségét, a balesettel összefüggésben felmerült költségeit, vagyoni kárát és sérelemdíját is. Ezt a kártérítést egy összegben, illetve járadék formájában fizetik ki.

A Hortobágyon elhunyt négy katona esetében a Magyar Honvédség a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű kegyeleti juttatás mellett gondoskodik az elhunyt katonák hozzátartozóiról - szögezte le közleményében a HM.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen péntek délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos repeszromboló bomba, a hatástalanítás közben, még tisztázatlan okból felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, a balesetben súlyosan megsérült katonát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba vitték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.