Kiss-ügy
Hargitay sejti, ki áll a Kiss László-ügy mögött
Rémálom, ami a magyar úszás körül zajlik, és remélhetőleg nem hullanak ki további csontvázak az úszósport szekrényéből.
2016.04.21 08:34MTIA Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban a Kiss László korábbi szövetségi kapitány ügyével kapcsolatban azt mondta, mindig előfordulhat olyan eset, amilyen Kiss Lászlóé, de a Bibliában is vannak útmutatások arra, hogy a bűnös ember miként bűnhődjön és hogyan kap bűnbocsánatot.
Hozzátette: elfogadja, hogy az ügy sokak számára elévülhetetlen, de ha a társadalom kétszer ítéli el azt az embert, aki már megbűnhődött, véleménye szerint nem lehet igazságos.
Megjegyezte: a fő kérdés továbbra is az, hogy a társadalom által megválasztott bíróság ötven éve hozott ítéletét a mai társadalom nem fogadja el, súlyosbítani akar, és emellett kiáll egy olyan réteg, amelyik nem áll morálisan az ügy felett. "Olyan emberek akarnak ítélkezni, akik maguk sem büntetlenek" - fogalmazott.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy kik állhatnak az ügy kirobbantása mögött, azt mondta, van elképzelése, és azok akarnak ma botrányt, akik nem Magyarország érdekeit képviselik.
A szövetség és Hosszú Katinka közti kapcsolattal kapcsolatban Hargitay András azt mondta a napilapnak, hogy a versenyző "unikum", megérti, ha saját útját járja és nem az a céljuk, hogy Katinka álljon be a sorba, hanem az, hogy kiteljesítse önmagát.
Hozzáfűzte: nem az érdekli, hogy milyen a viszonyuk, a szövetség Magyarország érdekeit nézi, és nem alá-fölérendeltségi viszonyokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06