Oktatás
Köznevelési kerekasztal - Most sem vesz részt a PDSZ, a PSZ és a civil közoktatási platform
A pedagógusok képzéséről és továbbképzéséről tárgyalnak majd, továbbá végigveszik a PSZ 25 pontját.
2016.04.19 10:34MTIHatodik alkalommal ülésezik kedden Budapesten a köznevelési kerekasztal, a Mendrey László vezette Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Galló Istvánné vezette Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), valamint a civil közoktatási platform ezúttal sem képviselteti magát az egyeztetésen.
Az ülés előtt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, hogy a pedagógusok képzéséről és továbbképzéséről tárgyalnak majd, továbbá végigveszik a PSZ 25 pontját.
Rétvári Bence arról is beszélt, hogy a kormány megállapodott a szerdai sztrájkról a pedagógusok sztrájkbizottságával.
Az iskoláknak fogadniuk kell a diákokat, és kötelesek számukra étkezést és felügyeletet biztosítani. Hangsúlyozta: szabályellenesen járnak el azok az intézmények, amelyek nyilatkozatot kérnek a szülőktől arról, hogy igényelnek-e gyerekfelügyeletet.
Az államtitkár kiemelte, hogy azoknak a tanároknak, akik nem vesznek részt a sztrájkban, órát kell tartaniuk.
A köznevelési kerekasztal február 9-én tartotta első ülését Budapesten, a tárgyalóasztalnál a terület aktuális kérdéseit, problémáit tekintik át. A kerekasztal első ülését Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vezette. Ő jelentette be január 23-án, hogy köznevelési kerekasztalt alakítanak a felsőoktatási kerekasztal mintájára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06