Országgyűlés
A népszavazási törvény módosítását tárgyalja a parlament
Az MSZP a vasárnapi boltzár ellen, valamint a föld állami tulajdonban tartásával és a bérplafon kérdésével kapcsolatban kezdeményez népszavazást. A három referendum kiírásához 120 nap alatt 200 ezer aláírást kell gyűjteni. Kérdés, mi változik addig...
2016.04.10 08:34MTINégynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők szerdán kezdhetik tárgyalni az igazságügyi miniszter népszavazási törvény módosításáról szóló javaslatát, amely egyebek mellett lehetővé tenni a párhuzamos aláírásgyűjtést az azonos témájú kérdésekben.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament ülése hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációk és az azonnali kérdések hangozhatnak el. Az első ülésnap ezt követően kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek vitájával érhet véget az esti órákban.
A keddi szavazásokon összesen öt indítványt hagyhat jóvá a Ház, köztük például a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának újjáépítéséről szóló magyar-kínai kormányzati egyezményt, valamint a szövetkezeti és szociális tárgyú törvények legutóbb benyújtott módosításait. A határozathozatalokat követően további hat javaslatról kezdődhet általános vita, így egyebek mellett a kormány bürokráciacsökkentési programjának újabb lépéséről, valamint vízgazdálkodási és egészségügyi törvénymódosításokról.
Szerdán újabb hat indítvány kerül terítékre, köztük a népszavazási törvény módosítására vonatkozó előterjesztés, amelynek alapját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és a Nemzeti Választási Iroda javaslatai képezik, és a párhuzamos aláírásgyűjtés lehetővé tételével megszüntetné a korai versengést a népszavazás kezdeményezésekor.
Az Országgyűlés kéthetes ülése következő hétfőn, a tavaly kialakított munkarendnek megfelelően kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.
Kapcsolódó írások:
- Kúria: nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak cégeiről
- Kovács Zoltán: soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a kvótáról
- Erdösiné népszavazási kérdését hitelesítette az NVB, az MSZP-ét elutasította
- Megtámadták a férfiak korai nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06