Fejlesztés
Nagy értékű informatikai fejlesztést valósított meg a KLIK
Az informatikai technológia fejlődését látva akár 2-3 évente is szükség lehet hasonló léptékű fejlesztésre.
2016.04.02 07:30MTITizenkét és fél milliárd forintot fordított iskolai informatikai fejlesztésre az elmúlt hónapokban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a projektzáró rendezvényt csütörtökön tartották Egerben.
Czunyiné Bertalan Judit digitálistartalom-fejlesztésért felelős kormánybiztos elmondta: több mint 46 ezer személyi számítógépet és szervert üzemeltek be, továbbá vírusirtó programokat és oktatást segítő szoftvereket telepítettek.
A kormánybiztos kifejtette: az informatikai technológia fejlődését látva akár 2-3 évente is szükség lehet hasonló léptékű fejlesztésre.
Már készül az iskolai digitalizációt támogató program, amelynek fontos része az eszközfejlesztés, de elsődleges feladata a tartalomfejlesztés. Cél az is, hogy minden iskolában legyen szélessávú internet - mondta Czunyiné Bertalan Judit.
Közölte: a hatéves gyerekek az otthoni "okos" informatikai, számítástechnikai eszközöknek köszönhetően sokszor eleve olyan tudás birtokában kerülnek iskolába, amellyel fel kell venni a versenyt.
Ehhez képest az iskolákban csak több év után kezdik el az informatika rendszerszintű oktatását - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy már az állami intézményfenntartó megalakulásakor látható volt, a korábbi uniós pályázatokon beszerzett iskolai számítástechnikai berendezések jelentős része elavult.
A most zárult projekt keretében a KLIK felmérte, hol működnek három évnél idősebb számítógépek, és ezeket kicserélte.
Koltai-Kaufmann Katalin, a KLIK általános elnökhelyettese arról beszélt, hogy az érintett intézmények számítástechnikai eszközparkjának közel 84 százalékát cserélték le.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06