Terrorizmus
Lázár: az Iszlám Állam célba vette Magyarországot
A kormánynak fokozott a felelőssége, hogy minden magyar biztonságát garantálja.
2016.03.31 16:47MTIAz Iszlám Állam célba vette Magyarországot - fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, hozzátéve: a kormánynak fokozott a felelőssége, hogy minden magyar biztonságát garantálja.
A tárcavezető megerősítette: a kabinet komolyan veszi az Iszlám Állam fenyegetését - amelyben más európai országok mellett Magyarország is nevesítve volt -, nem becsüli alá, és mindent megtesz, hogy a rendőrség és a honvédség közreműködésével garantálja az ország biztonságát.
A múlt heti brüsszeli robbantásról szólva arról tájékoztatott, hogy az egyik magyar sérült, aki a brüsszeli magyar állandó képviselet munkatársa, elhagyhatja az intenzív osztályt, az állapota folyamatosan javul.
Lázár János kitért arra, hogy pénteken ötpárti egyeztetés lesz a Belügyminisztériumban a kormány terrorellenes akciótervéről, amely egy 23 törvényt módosító javaslatcsomag, és amely alapján eszközöket kapna a rendőrség terrorcselekmények elhárításához, megakadályozásához, felderítéséhez. Hangsúlyozta, csak olyan eszközökről van szó, amelyek más európai uniós országokban a hatóságok rendelkezésére állnak.
A Miniszterelnökség vezetője reményét fejezte ki, hogy az ellenzék érzi a téma súlyát, és támogatni fogja az akciótervet. A kabinet kész mérlegelni a felvetéseiket - jegyezte meg.
Lázár János beszélt arról is, hogy szoros összefüggés van a bevándorlás és a terrorizmus között. Minél erősebb a bevándorlás és az iszlám nyomása, annál erősebb a terrorizmus veszélye - jelentette ki titkosszolgálati információkra hivatkozva. Kiemelt feladatként jelölte meg a határátlépési pontokhoz érkezők szigorú ellenőrzését és a határok védelmét, s elmondta azt is, hogy több mint kétezer katona segíti a rendőrök munkáját.
Hangsúlyozta azt is: noha jelenleg "kvótacsend" van az unióban a terrorveszély miatt, amikor az EU-török megállapodás mechanizmussá válik, akkor a kvótákat is megpróbálják működésbe hozni. Megerősítette, hogy a kormány kitart az ügyben a népszavazási kezdeményezése mellett.
A tárcavezető arról is beszámolt: mintegy ezer önkormányzat foglalta határozatba, hogy támogatja a kormány kvótaellenes törekvéseit. Szegedre utalva ugyanakkor felvetette, hogy hány olyan település van, amely Brüsszellel tárgyal és be akarja fogadni a migránsokat. Korrekt lenne, ha erről a szegedieket is megkérdeznék - jegyezte meg.
A minisztert kérdezték a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont létrehozásáról is. A lépést azzal indokolta, hogy a lehetőségét is szeretnék kizárni annak, hogy akár csak egy fél mondat is elvesszen a szolgálatok között, mert ezt senki nem engedheti meg magának.
A rendvédelmi szervekkel kapcsolatos elsődleges feladatként hivatkozott arra, hogy a rendőrség képes legyen minden ember biztonságát garantálni, s ehhez minden eszköze meglegyen. Kitért arra is, hogy a titkosszolgálatoknál 2001 óta nem volt érdemi fejlesztés, ezért elkerülhetetlen, hogy nagyvonalú és jelentős beszerzések legyenek, s az uniós átlagnak megfelelő minőségű technikai eszközök álljanak rendelkezésre.
Az amerikai hadsereg Európában állomozó erőinek főparancsnoksága szerdán azt jelentette be, hogy páncélos dandárt telepít Kelet-Európába az Egyesült Államok. Az ezt firtató kérdésre a miniszter közölte: Magyarországra nem érkezett hivatalos megkeresés ezzel összefüggésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06