4 órán múlt
Addig sakkoztak a kórházak, hogy ki hajlandó ellátni, míg meghalt a 37 éves nő
Beteghalál miatt rendelt el vizsgálatot az államtitkár.
2016.03.24 09:02MTIVizsgálatot rendelt el az egészségügyért felelős államtitkár egy beteghalállal végződött márciusi eset ügyében - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
A vizsgálattal azt szeretnék tisztázni, hibázott-e valamelyik intézmény. Ha nem történt hiba, és csak a véletlenek okolhatók az esetért, a vizsgálat alapján akkor is kiderülhet, miként lehet elkerülni, hogy ilyen bizonytalan legyen a mentésre szorulók kórházi elhelyezése - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár a lapnak.
Egy 37 éves nő nemrég rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. Amint arról a Népszabadság tíz napja már beszámolt, az utcán összeesett, stroke-gyanús nőhöz a XII. kerületbe riasztották a mentőket, akiket a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyelete a Szent János Kórházba irányított. Az a kórház azonban korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását, ezért a nőt a helyettesítő Szent Margit Kórházba vitték, ahol az ügyeletes orvos neurológus szakorvos hiányában nem akarta átvenni, majd a Szent Imre jelezte, ebben az esetben mégis fogadja a beteget. Időközben a nő keringése leállt, nem volt szállítható állapotban, újra kellett éleszteni, végül a Szent Margitban műtötték meg, ám azóta elhunyt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06