Országgyűlés
Rogán: az új lakások építését ösztönzik a nemzeti otthonteremtési közösségek
Az új lakások építésének ösztönzését nevezte a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló javaslat céljának Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön az Országgyűlésben.
2016.03.17 11:25MTIA javaslatot jegyző tárcavezető expozéjában az mondta, a nok-ról szóló előterjesztés elfogadása hozzásegít ahhoz, hogy az új lakások építésének üteme felgyorsuljon. Ezt fontos nemzetgazdasági célnak nevezte, hivatkozva arra, hogy új lakások építésében Magyarország elmarad régió országaitól. Hozzátette: 2014-es adatok szerint Magyarországon az új lakások építések száma 10 főre jutva a lengyelországinak a negyede, a csehországinak harmada, a szlovákiainak pedig körülbelül a fele.
Rogán Antal hangsúlyozta ugyanakkor, hogy lakás-takarékpénztárakat a kormány továbbra is fontosnak tartja és a következő években is anyagilag változatlan formában támogatni fogja. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy ezeknek a kifizetéseknek a 95 százalékát lakásfelújításra és használt lakás vásárlásra fordítják.
Az új lakások építését a miniszter az GDP és a munkahelyteremtés szempontjából is fontosnak tartotta, mert indoklása szerint egy új lakás építése nyolcszor akkora mértékben járul hozzá a nemzeti össztermék növekedéséhez, mint egy lakásfelújítás, és munkahelyekben is többet jelent.
Míg a lakás-takarékpénztárak esetében a megtakarítást a futamidő végén használják fel, addig a kormány most azt javasolja, hogy az új lakások építése folyamatos legyen, így nem a 10 éves futamidő végén lenne 300 lakás, hanem évente adnának át harmincat - érvelt Rogán Antal.
Fontosnak tartotta azt is, hogy biztonságban kell tudni a közösséghez csatlakozó emberek pénzét, ezért jelezte, hogy a javaslat nagyon szigorú előfeltételeket szab az állami támogatásnak.
Hangsúlyozta azt is, hogy az állami támogatást nem a cég, nem a szervező, és nem a közösség, hanem a megtakarító magánszemély kapja.
Rogán Antal szerint fontos a közösségben résztvevő emberek egymással szembeni szolidaritásának érvényesítése is, amelynek érdekében a javaslat szigorú biztosítékokat vezet be, így a jelzálogjog érvényesítését szabadabbá teszi azzal szemben, aki nem teljesíti befizetési kötelezettségét.
A javaslat szerint a nok-hoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint 10 éves futamidő alatt.
A törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja a Ház, szerdán terjesztette be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és csütörtökön már szavaznak róla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06