Gyilkossági kísérlet
Nyolc év fegyházbüntetést kapott első fokon egy taxis támadója
Gyilkossági kísérletért nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2015 januárjában megtámadott egy taxisofőrt Monoron.
2016.03.16 15:54MTIGyimesi Kinga, a törvényszék szóvivője elmondta: a most 30 éves, román állampolgárságú vádlott fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
A többnyire Csepelen tartózkodó, alkalmanként kábítószert fogyasztó hajléktalan férfi 2015. január 10-én döntötte el, hogy taxival utazik Monorra, majd megöli a taxisofőrt. A vádirat szerint a gyilkosság gondolata már csaknem húsz éve foglalkoztatta.
A vádlott minden előzmény nélkül támadt rá a sofőrre egy állványozó kalapács szögkihúzó éles felével, az eszközt részben önvédelmi célból tartotta magánál, részben azért, hogy a fuvar végén ne kelljen fizetnie. A nagy erejű, fejre mért ütéstől a taxis erősen vérezni kezdett, de nem veszítette el az eszméletét, így ki tudott ugrani a kocsiból. A vádlott is kiugrott a járműből, közben azt kiabálta: "meg fogsz dögleni".
Amikor a sofőr észrevette, hogy támadója elhagyta a taxit, gyorsan visszaült a járművébe, magára zárta azt, és az autóval elhagyta a helyszínt. Ő értesítette a rendőrséget és a mentőket is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06