Csaknem tízmilliós kár
Hűtlen kezeléssel vádolják az Operaház két egykori vezető beosztású munkatársát
Csaknem tízmillió forint kár okozásával vádolják a Magyar Állami Operaháznak két volt vezető beosztású dolgozóját, illetve egy, az intézményhez köthető alapítvány képviselőjét, ellenük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, illetve orgazdaság miatt indult eljárás.
2016.02.16 09:40MTIIbolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja az Operaház vezető beosztású, gazdálkodásért is felelős munkatársa, a harmadrendű vádlott pedig egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlott 2008 októbere és decembere között 11 indokolatlan megbízási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal különböző rendezvények szervezésére, kivitelezésére és az ezekhez szükséges személyzet biztosítására.
Az Operaháznál dolgozó két vádlott tisztában volt azzal, hogy az alapítvány a vállalt feladatokat nem maga végzi majd el - ehhez megfelelő állománnyal és feltételekkel sem rendelkezett -, hanem azokat egy másik vállalkozóval végezteti el, a megbízási díjnál jóval kevesebb pénzért. Az volt a céljuk, hogy az alapítványnál maradjon a két díj különbözete, vagyis hogy az alapítvány jogtalan anyagi előnyre tegyen szert - írták.
A vádlottak ezzel csaknem 10 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az Operaháznak.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az első- és másodrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, harmadik társukat pedig orgazdaság bűntettével vádolja. Mindhármukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását kezdeményezték.
Tavaly áprilisban közölték az M1 Híradójában, hogy a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) hűtlen kezelés miatt eljárást indított az Operaház volt főigazgatója, Vass Lajos és gazdasági helyettese ellen. Az Operaház a saját tulajdonában lévő Budapesti Operabarát Alapítványtól nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást. A megbízást az alapítvány alvállalkozóknak adta tovább. A NAV kilenc másik szerződést is talált az Operaház 2008-as gazdálkodásában, amelyeket a pénzügyi nyomozók indokolatlannak vagy túlárazottnak tartottak.
Vass Lajos - aki a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára volt - 2006-ban miniszteri biztosként került az Operaház élére. 2007-től 2010-ig főigazgatóként irányította az intézményt. Az Operaház akkori gazdálkodása miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést 2012-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:30 Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06