Felsőoktatás
A hadtudományi és a katasztrófavédelmi képzés csak 2017 után kerülhet a Ludovika Campusra
Hosszú távon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) összes karát a budapesti Ludovika Campusra akarják költöztetni, ennek pontos időpontja azonban még nem ismert.
2016.01.11 23:33MTIAz intézmény rektora, Patyi András elmondta, hogy folyamatosak a fejlesztések a campuson. Eddig nagyjából 10 milliárd forintot költöttek két épületre. Idén 12,5 milliárd forintot, 2017-ben további 12,5 milliárdot, 2018-ban pedig 5 milliárdot fordítanak a Ludovika fejlesztésére, ezzel be tudják fejezni a beruházás első nagy ütemét - tette hozzá.
A rektor úgy fogalmazott, hogy az egyetem rendkívül rossz infrastruktúrájú ingatlanokat örökölt, amelyeket az elmúlt huszonöt évben elhanyagoltak. A Ludovika Campus fejlesztésének egyik célja, hogy méltó körülményeket alakítsanak ki az intézményben, a másik pedig az, hogy egy helyre kerüljön annak összes szervezeti egysége.
Patyi András arról is beszélt, hogy egy ötéves államtudományi mesterképzést szeretnének elindítani 2017-ben. Azt mondta, hogy ez lehet majd az egyetem egyik "zászlóshajója", amely a közigazgatás számára adna szakembereket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06