Béremelés
Többet vár a kormánytól a bölcsődei szakszervezet
Jvőbe mutató kezdeményezés, de "tizedmegoldás" az, hogy január 1-jétől bevonták a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket is a pedagógus-előmeneteli rendszerbe.
2016.01.04 10:34MTIA Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Viktória az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában arról beszélt, hogy bár jóval több pénzt kapnak a diplomás bölcsődei nevelők, az intézkedés jellemzően csupán a vezetőket és a szaktanácsadókat, a dolgozók tizenegy százalékát érinti.
A szakszervezeti elnök kiemelte, hogy még nagyon fiatal a diplomás képzés a területen: az első csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszak 2009-ben indult. Másfelől, sokan szeretnének diplomát szerezni, ezt azonban anyagi lehetőségeik nem teszik lehetővé, mivel a pályakezdők alig keresnek többet nettó nyolcvanezer forintnál, de a nyugdíj előtti bér is mindössze száztizenegyezer forint.
Szűcs Viktória szerint a kormánynak egyrészt diplomához kellene segítenie a középfokú végzettségű bölcsődei dolgozókat, másrészt átmenetileg rájuk is ki kellene terjesztenie a pedagógus életpálya középfokú bértábláját. A szakszervezeti elnök szóvá tette, hogy a technikai munkatársak - például az adminisztratív területen vagy az élelmezésben dolgozók - bérének emelése még tervezetek szintjén sem merült fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06