Pénz, élelmiszer, játék, ruha

Adományokat adott át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Ökumenikusoknak

Tizenegy millió forint, valamint több száz doboznyi tartós élelmiszer, játék és ruhanemű gyűlt össze a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és háttérintézményei gyűjtésén, az adományokat szerdán adták át az Ökumenikus Segélyszervezetnek Budapesten.

2015.12.17 03:30MTI
MTI/Marjai János

Az adománnyal - tartós élelmiszerekkel, könyvekkel, játékokkal - olyan rászorulóknak tudnak segíteni, akiknek nélkülözniük kell az ünnepek közeledtével - mondta el Boros Anita, a vagyonpolitikáért felelős államtitkár feladatait is ellátó vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár a szerdai eseményen Budapesten.

Hozzátette: az NFM több adománygyűjtő akcióban vesz részt, ezek közül kiemelkedő a jelenlegi kezdeményezés, amelyben a tárca gazdasági társaságai, háttérintézményei és munkavállalóik vettek részt.

MTI/Marjai János

Az eseményen Kövesdi Szilárd, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) vezérigazgatója 1 millió forintot, Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Zrt. képviselője 11 millió forintot adott át az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának.

Lehel László az eseményen hangsúlyozta: Magyarországon szükség van az összefogásra és arra, hogy a szolidaritás az életünk szerves része legyen. A minisztérium adományával kapcsolatban kiemelte: az ajándékozók minden csomagra pontosan ráírták, hogy hány éves fiúnak vagy lánynak szánják, tehát mindenki jó szívvel vett részt az adományozásban.

Hozzátette: a pénzadományból a segélyszervezet gyulai intézményét - éjszakai menedékhelyét és nappali melegedőjét - újítják fel, ahol mintegy 200 ember kap ellátást, ételt, szállást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.