Szociálpolitika

Gyermekétkeztetés - csaknem ezer település jelentkezett támogatásra

Az önkormányzatok az eddig rendelkezésre álló egymilliárdon felül újabb egymilliárd forintra pályázhatnak.

2015.12.05 08:15MTI

Idén már 113 önkormányzat kapott támogatást a gyermekétkeztetést fejlesztő pályázaton - mondta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára pénteken este az M1 aktuális csatornán.

A műsorban elhangzott, hogy az önkormányzatok az eddig rendelkezésre álló egymilliárdon felül újabb egymilliárd forintra pályázhatnak a gyermekétkeztetés fejlesztésére. A támogatást a konyhák, étkezők felújítása mellett egészségesebb alapanyagok beszerzésére is fordíthatják, összesen 953 település jelentkezett a támogatásra.

Berczik Ábel kiemelte: a nagy érdeklődére tekintettel a 2016-os költségvetési törvény további egymilliárd forintot tartalmaz erre a célra. Kitért arra is, hogy várhatóan egy többéves program keretében lehet majd az összes jogos igényt kielégíteni. Úgy vélte: nem kizárt, hogy 2016-ban is sikerül újabb forrásokat mozgósítani erre a célra.

A helyettes államtitkár ismertette, hogy a települések átlagosan 2 és 30 millió forint közötti támogatást kaptak, ami nagy segítséget jelentett számukra.

Berczik Ábel hangsúlyozta, hogy kizárólag olyan felújításokat támogatnak, amelyek minden környezetvédelmi szabványnak megfelelnek, energetikai korszerűsítéseket is tartalmaznak, illetve az élelmiszerbiztonsági követelményeket is teljesítik.

A pályázatokon előnyt élveztek azok a pályázók, akik helyben termelt és készített élelmiszereket használnak fel - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.