NEB
Több száz nevet hoztak nyilvánosságra az előző rendszerből
A NEB holnapján már több száz nevet hoztak nyilvánosságra a diktatúra irányítói, a központi bizottság, valamint a politikai bizottság tagjai és a politikai rendőrség munkatársai közül, fényképes életrajzokkal és szervezeti ábrákkal.
2015.11.10 16:58MTIMostanra több száz, az előző rendszert működtető ember nevét hozta nyilvánosságra a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) a honlapján, a bizottság a törvényi kötelezettségeinek e tekintetben is megfelel - mondta a bizottság elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Máthé Áront azzal kapcsolatban kérdezték, hogy hétfőn tárgyalta és fogadta el az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a NEB tavalyi, első éves beszámolóját. Az elnökhelyettes arra reagált, hogy a jobbikos Staudt Gábor a bizottságban egyebek mellett arról érdeklődött, hogy mikor lehet megtudni a diktatúra működtetőinek nevét.
Máthé Áron elmondta: a NEB holnapján már több száz nevet hoztak nyilvánosságra a diktatúra irányítói, a központi bizottság, valamint a politikai bizottság tagjai és a politikai rendőrség munkatársai közül, fényképes életrajzokkal és szervezeti ábrákkal. Egy másik megjegyzést kommentálva tévedésnek nevezte, hogy a NEB csak intézménytörténettel foglalkozna.
Az elnökhelyettes beszámolt a bizottság közelgő rendezvényeiről, köztük egy csütörtöki, a cseh partnerszervezettel közös pódiumbeszélgetésről, amelyre meghívták az egykori cseh vezető disszidensek egyikét és a bársonyos forradalomban részt vett magyarként Deutsch Tamást is.
December elején a lengyel nemzeti emlékezet intézetével közös kiállítást nyitnak, és a lengyel, illetve magyar sortüzeket vizsgáló konferenciát is tartanak együtt. A közeljövő legnagyobb eseménye azonban az lesz, hogy az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata májusban Budapesten fogja tartani szimpóziumát az 1956-os forradalom tiszteletére, ami mind Magyarországnak, mind a NEB-nek megtiszteltetés - zárta szavait az elnökhelyettes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06