Eltűnt a fekete lista a 4 Mancs honlapjáról
A magyar libamáj ismét szabad?
A Hungarikum Szövetség üdvözli, hogy a 4 Mancs szervezet honlapján már nem található meg az a fekete lista, amelyen magyar termelők és cégek neve olvasható.
2008.10.18 14:20ma.huA Szövetség azonban aggódik amiatt, hogy a lista csupán "aktualizálás miatt" nem elérhető. A Szövetség éppen ezért felszólítja a 4 Mancsot, hogy a lista frissítése után ne legyenek azon magyar termelők.
Az elmúlt hetekben kirobbant liba- és kacsatömés ellenes kampányáról ismertté vált 4 Mancs állatvédő szervezet osztrák anyaszervezete és több külföldi „fiókalapítványa”, – miként arról honlapjukon tájékoztatást adnak – „aktualizálás miatt” eltávolította a hazai hízott liba-termelést alaptalanul megbélyegző feketelistáját a honlapjáról.
A Hungarikum Szövetség üdvözli a feketelista eltávolítását, és a 4 Mancs abbéli szándékát, hogy revideálja diszkriminatív feketelistáját, amely nem csak több ezer hazai munkahelyet és egy – a mai világban ritka – sikeres iparágat veszélyeztet, de egyben egy ezeréves magyar hagyomány megszüntetésére is törekszik.
Ugyanakkor nyomatékkal emlékeztetik a 4 Mancs nevű szervezetet, hogy maximálisan vegye figyelembe és tartsa be az elmúlt hetekben a közte és a kormányzat között folytatott tárgyalások eredményeként létrejött megállapodást, miszerint a hízott és nem hízott libák csomagolásán alkalmazott megkülönböztető jelzést bevezető cégek lekerülnek az őket indokolatlanul sújtó feketelistáról.
Dacára annak, hogy az FVM a megállapodáshoz tartva magát október elsejei hatállyal kiadta a 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet módosítását, melyben kötelezi a termelőket és forgalmazókat a hízott és pecsenye liba termékek csomagoláson címkével történő megkülönböztetésére, a 4 Mancs az elmúlt közel három hétben nem tett semmit a megállapodás saját részéről történő betartásáért.
Ma már közismert, hogy a feketelista – több hízott libát nem is termelő céget felsorolva - nem csak diszkriminatív, de indoka is hamis. Mára ugyanis állatorvosilag is igazolt, hogy a haszonállatok ilyen jellegű táplálása nem állatkínzás. Egyben figyelmeztetik a 4 Mancsot, hogy a Szövetség rendszeresen figyeli hivatalos honlapjukat és bármilyen, a magyar állammal kötött szerződéstől eltérő, „frissítés” esetén ismét határozattan fellép a diszkriminatív és törvénytelen megbélyegzés ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06