Nyomozati cselekmények
Ügyészi akció miatt van torlódás Záhonynál
Nagyszabású ügyészségi akció miatt van torlódás a záhonyi határátkelőnél.
2015.10.19 11:23MTIA Központi Nyomozó Ügyészség az MTI megkeresésére megerősítette: valóban nyomozati cselekményeket hajtanak végre a térségben, de annak részleteiről kedden adnak tájékoztatást.
Az M1 úgy tudja: több helyszínen is házkutatásokat tartanak. Információik szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján indult eljárás mintegy 20 ember ellen, és eddig már több, hivatásos állományba tartozó embert őrizetbe vettek. Őket a nyíregyházi nyomozó ügyészség és a megyei rendőrkapitányság épületében állítják elő.
Az M1 felidézte: idén augusztusban a határátkelőhely állományából 11 ember ellen már indult eljárás cigarettacsempészet gyanújával. Az átkelő közelében továbbra is torlódásra lehet számítani, ezért a rendőrség azt tanácsolja, hogy az Ukrajnába tartók inkább válasszák az egész nap üzemelő beregsurányi vagy a tiszabecsi közúti határátkelőhelyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06