Gyász
Férje mellé temették Puskás Ferencnét
Szűk családi körben helyezték pénteken végső nyugalomra - férje mellé - Puskás Ferencnét, a budapesti Szent István Bazilikában.
2015.09.18 17:33MTIAz Aranycsapat egykori világklasszis csatárának özvegye augusztus 12-én, 83 éves korában hunyt el.
A búcsúztatáson, melyen mintegy százan jelentek meg - a blikk.hu beszámolója szerint - részt vett többek között Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, Schmitt Pál volt MOB-elnök, későbbi köztársasági elnök, aki a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetőjeként kilenc éve Puskás Ferenc ravatalozását megszervezte, Szepesi György sportkommentátor, az Aranycsapat "12. tagja" és Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója.
Hunyadvári Erzsébet 1932-ben született Budapesten, és 16 évesen, a Kispesti AC kézilabdázójaként ismerkedett meg Puskás Ferenccel, akivel 1950-ben összeházasodott. Gyermekük, Anikó 1952-ben született, és 2011-ben, Valenciában hunyt el.
Puskás Ferencné öt kontinensre követte férjét, aki a spanyolországi letelepedés és a Real Madridnál beteljesedett játékos-pályafutása után edzőként számos helyen dolgozott a világban.
Puskás Ferenc és felesége 1991-ben költözött vissza Magyarországra, majd a legendás labdarúgó 2006-os halála után özvegye személyesen nyújtott segítséget a Puskás című életrajzi könyv (Szöllősi György, 2005), a Puskás Hungary dokumentumfilm (Almási Tamás, 2009) elkészítéséhez, a felcsúti Puskás Akadémia elindításához, a FIFA Puskás-díj megalapításához, a spanyolországi Puskás-hagyaték hazaszállításához, valamint a Puskás Intézet létrejöttéhez is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06