Illegális bevándorlás
6 év letöltendőt kapott egy olasz embercsempész
A vád szerint, az olasz férfi az eljárás során ismeretlenül maradt társával megállapodott abban, hogy a 9 szír állampolgárt fejenként 500 euró körüli összeg ellenében gépkocsival - két államhatár jogellenes átlépésével - Ausztrián keresztül Németországba szállítja.
2015.09.17 09:47HavariapressA külföldiek a további fuvar szervezését végző ismeretlen férfi, valamint a fuvart ténylegesen teljesítő vádlott személyét illetően már konkrét információkkal rendelkezve érkeztek Budapestre.
Az olasz férfi augusztus 19. napján a megbeszélt helyen és időben felvette az államhatár átlépésére jogosító okmányokkal nem rendelkező külföldieket és elindult velük a magyar-osztrák határ irányába.
A sofőrt és utasait azonban még a főváros XIV. kerületében rendőri intézkedés alá vonták, és az olasz férfit előállították.
A nyomozó hatóság által lefolytatott nyomozás eredményeként a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit gyorsított eljárásban - a két államhatár miatt - két rendbeli vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt bíróság elé állította.
A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint 6 évre kiutasította Magyarország területéről.
A bíróság emellett a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit és GPS készüléket elkobozta, valamint rendelkezett a bűncselekménnyel összefüggésben a külföldiektől átvett mintegy 5 ezer euró készpénz vagyonelkobzásáról.
Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős. A bíróság az eljáró ügyész indítványára a terhelt előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06