Illegális bevándorlás
Schmidt Mária: "betelepítési hullám" zajlik Európában
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint az Európát sújtó illegális bevándorlás valójában "egy jól megtervezett és kivitelezett stratégia része".
2015.09.15 22:00MTIA főigazgató az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorfolyamában beszélt a témában megjelent írásáról. Schmidt Mária közölte, azt nem tudja megmondani, kik indították el és kik irányítják a bevándorlókat, de a keddi események alátámasztják, hogy az érkező emberek "ki lettek képezve" arra, hogy ne adjanak ujjlenyomatot, ne regisztráljanak.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: akik tényleg menekülnek, azoknak segíteni kell. Ugyanakkor úgy véli, akik most úton vannak Európába "nem kopogtatnak, segítséget kérnek és megköszönik", hanem "agresszívek, követelőzőek", és nem tartják be a törvényeket, nem hajlandók elfogadni azt a feltételrendszert, amelyen belül Európa meg tudna birkózni ellátásukkal.
A főigazgató az ENSZ kimutatására hivatkozva azt mondta: döntő többségében "új telepesek" érkeznek: 70 százalékban fiatal férfiak, akik nem hajlandóak regisztrálni, a törvényeket elfogadni, a legkisebb ellenállásra agresszívvé válnak, semmi mást nem akarnak, mint Németországba menni.
Schmidt Mária kiemelte: nem tudni, ki küldte ezeket az embereket és milyen feladattal.
Jelenleg viszont azt látni, hogy minden, amit Európa felépített a második világháború után közös erőfeszítéssel, "az porlad szét a szemünk előtt" - fogalmazott a főigazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06