Illegális bevándorlás

Háromszorosára nőtt a menedékkérők száma

Idén augusztus közepéig háromszor annyi - 123 ezer - menedékkérelmet adtak be Magyarországon, mint tavaly egész évben - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH).

2015.08.22 09:17MTI

A Magyar Hírlap szombati számában azt írta, hogy a kérelmezők leggyakoribb indokként a származási országuk helyzetének romlását hozzák fel.Januárban és februárban a menedékkérők meghatározó hányada Koszovóból érkezett Magyarországra, ezt követően a többségük már Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból és Irakból jött, az elmúlt három hónapban pedig az utóbbi négy országból való volt a kérelmezők 80 százaléka.

Összességében Afganisztánból és Szíriából érkeztek a legtöbben Magyarországra.Idén a menekültügyi hatóság nyolcvankét embert menekültként, 206-ot oltalmazottként, négyet pedig befogadottként ismert el. Nemzetközi védelmet közülük negyvenöt gyermek kapott: huszonkettőt menekültként, huszonhármat pedig oltalmazottként ismert el a magyar hatóság.

A nemzetközi védelemben részesítés leggyakoribb oka a vallási üldöztetés, valamint a származási országban kialakult háborús helyzet volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.