Illegális bevándorlás
Lázár: a kettős határzárra a teljes magyar-szerb szakaszon szükség van
Lázár János szerint a kettős határzárra van szükség a teljes, 177 kilométeres magyar-szerb határszakaszon.
2015.08.12 14:02MTIA Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva beszélt erről. Azt mondta: véleménye szerint mindkét ideiglenes határzárat a teljes szakaszon meg kell valósítani, annak ellenére, hogy eddig viszonylag kevésszer vágták át vagy szakították fel a kerítést.
Szavai szerint a két típusú biztonsági határzár "küldetése ideiglenes", hiszen Magyarország nem tervezi, hogy tartósan lezárja ezt a déli határszakaszt. (A kerítésen kívül egy gyorstelepítésű drótakadályt is elhelyeznek a határon.)
Egészen biztos, hogy az augusztus végéig elkészülő ideiglenes határzárnak az a változata, amely jelen pillanatban a határszakasz nagy többségén épül, bizonyos szakaszokon - a migrációs nyomástól függően - megerősítésre szorul - mondta Lázár János, megjegyezve ugyanakkor, hogy már most is lényegében két típusú határzár épül párhuzamosan.
Közölte, Csongrád megyei országgyűlési képviselőként kérni fogja a kormánytól, hogy az általa képviselt megyében kettős határzár legyen.
Elmondta azt is, hogy a kormány augusztus 18-án tárgyalja meg részletesen Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter jelentését.
Lázár János szólt arról, hogy a kormányzat úgy döntött, hogy az ideiglenes menekülttáborokat kiviszik lakott területről.
Mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, hogy a lakossággal, a civilekkel és az önkormányzatokkal is folyamatosan egyeztessen a belügyminiszter.
A tervek szerint az ideiglenes menekülttáborokat azt érintett lakott településeken kívül állítják fel. Például elhagyott lőtéren, ami több kilométerre van a lakosoktól - tette hozzá Lázár János.
Beszélt arról, hogy a déli határ mellett élőkhöz naponta jutnak el a szervezett embercsempészetre utaló jelek. Megmagyarázhatatlanul sok készpénz van az illegális határátlépők egy részénél, "amit nyilvánvaló, hogy korrupcióra használnak fel" - mondta Lázár János, hangsúlyozva: "nem politikai menekültekkel szemben húzzuk fel az ideiglenes határzárat, hanem embercsempészekkel és illegális határátlépőkkel szemben".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06