Lemondásra szólították fel a képviselőt

Nógrádi Gergely kigúnyolta fogyatékos képviselőtársát

Megalázó módon kigúnyolta fogyatékos képviselőtársát, és általa a fogyatékos társadalmat is Nógrádi Gergely gödi képviselő.

2008.10.11 09:59OS

Amint az az országos sajtóhírekben is olvasható volt, az SZDSZ listájáról a testületbe jutott képviselő a kijelentését nem bánta meg, azért nem kért bocsánatot, a fogyatékos képviselő érdekében felszólaló jelnyelvi tolmács felszólalását is kikérte magának, és a tévé kamerái előtt azon véleményének adott hangot, hogy az általa mondottak szerinte nem számítanak sértésnek. A képviselőnél nem ez volt az első eset, hogy a fogyatékosságot gúnyolta. 

Az önkormányzat civil képviselői csoportja, a Városvédők véleménye szerint az ilyen magatartás nem euro-konform. Alkalmatlan mások képviseletére az a személy, aki gúnyolódik a fogyatékosságon, megsérti a társadalom fogyatékos tagjait, nem tud együtt élni, együtt dolgozni a fogyatékossággal élő emberekkel. Az ilyen személyt nem vállalhatja fel egy olyan párt, egy olyan szervezet, amely fontosnak tartja a mássággal élők jogait, esélyegyenlőségét. 

A fentiek miatt a gödi Városvédők Egyesületének elnöksége és képviselői frakciója az érintett képviselőhöz, az SzDSz helyi szervezetének elnökéhez és a város jegyzőjéhez a mai napon eljuttatott levelében felszólította Nógrádi Gergely képviselőt, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot a fogyatékos társadalomtól, a megsértett fogyatékos képviselőtől, ezután pedig adja vissza listás mandátumát. 

Felkéri a gödi önkormányzatot, hogy határolódjon el a fogyatékosságból gúnyt űző képviselőtől. Továbbá arra kéri a Szabad Demokraták Szövetsége gödi szervezetét, hogy delegáljon egy másik, a megbízatásra méltó képviselőt a testületbe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.