ÁNTSZ
Változnak egyes rovarirtó biocidek forgalmazási szabályai
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ősztől megkezdi mintegy ezer, ilyen terméket forgalmazó vállalkozás ellenőrzését.
2015.07.07 18:48MTIA vegyi anyagok, jellemzően a kártevők ellen használt biocid termékek forgalmazására vonatkozó uniós szabályok szeptember 1-jétől hatályos változására hívja fel az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a figyelmet, amely egyben azt is jelezte, hogy ősztől megkezdi mintegy ezer, ilyen terméket forgalmazó vállalkozás ellenőrzését.
Az ÁNTSZ kedden azt közölte az MTI-vel, hogy az őszi határidőtől csak azokat a vegyi anyagokat lehet árusítani, amelyek hatóanyagának szállítója szerepel az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) által összeállított listán. Az ÁNTSZ arra kéri az érintetteket, jelezzék a hatóság számára, hogy milyen biocid termékeket forgalmaznak. A későbbi ellenőrzési akciók során az együttműködési szándékot a hatóság pozitívan értékeli, ezek a vállalkozások ugyanis kisebb eséllyel számíthatnak vizsgálatra.
Az érintett vállalkozók egy, az ÁNTSZ honlapjáról elérhető formanyomtatvány segítségével augusztus 24-ig nyilatkozhatnak arról, hogy az általuk árusított termékek hatóanyagainak beszállítói szerepelnek-e az ECHA által összeállított listán.
Az áruházaktól, boltoktól a hatóság nem vár nyilatkozatot. Számukra is fontos azonban tudni, hogy csak olyan terméket tehetnek a polcra, amelyet a magyarországi forgalomba hozó a szabályoknak megfelelően bejelentett - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06