Ajánlások

Megújítanák a gyógyszerészképzést

Nagyobb teret adna a gyakorlati oktatásnak a patikusképzésben a Magyar Gyógyszerészi Kamara, emellett szükségesnek tartja a jogi és számviteli alapismeretek tanításának erősítését.

2015.07.07 07:36MTI

A kamarát jogszabály hatalmazza fel arra, hogy a graduális és posztgraduális képzéssel kapcsolatban javaslatokat tegyen, illetve változtatásokat kezdeményezzen.

Az ajánlásban felhívják a figyelmet arra, hogy átalakultak a gyógyszerészekkel szembeni elvárások, egyre hangsúlyosabbá válik részvételük a megelőzésben, népegészségügyi feladatokban, emellett sokuknak saját vállalkozását is irányítania kell.

A kamara szerint a képzésbe belépő hallgatók felkészültségének egyenetlenségei miatt felértékelődött a felzárkóztatás, az alapozó tárgyak, holott a megújuló oktatásnak inkább a gyakorlati és problémamegoldó ismeretek átadását kéne ösztönöznie. Javasolják, hogy az oktatásba több, közforgalmú, ipari és klinikai területen dolgozó gyógyszerészt vonjanak be, és úgy vélik, az eddigieknél hangsúlyosabban kell oktatni a gyógyszerészi gondozást, klinikai és prevenciós ismereteket, biotechnológiát, gyógyszerészi kommunikációt, a jogi, közgazdasági és számviteli alapismereteket - írta a Magyar Hírlap.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.