Országgyűlés
Módosult a vasúti közlekedésről szóló jogszabály
Egyes uniós irányelvek átültetése miatt módosult a vasúti közlekedésről szóló törvény, amelyből külön jogszabályba emelték az egyéb kötöttpályás rendszerekre vonatkozó rendelkezéseket.
2015.06.23 10:49MTIA parlament kedden 119 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 57 tartózkodás mellett döntött a változtatásról, amelynek elsődleges célja az egységes európai vasúti térség létrehozásához szükséges uniós irányelvek átültetése. A szabályozásba új szereplőként bevonták a kiszolgáló létesítményeket és azok üzemeltetőit és szigorították a piaci felügyeleti hatósággal kapcsolatos függetlenségi feltételeket.
Az irányelvekhez igazították a vasúti törvény fogalomrendszerét is, továbbá új kategóriaként bevezették a városi vasúti szolgáltatás fogalmát, ami elkülönül a az eddig egy kategóriát képező helyi rendszerektől. Városi szolgáltatásnak a továbbiakban a budapesti, debreceni, miskolci, szegedi szolgáltatás minősül. Helyi rendszernek pedig az elkülönült, adott esetben településen kívüli vasúti rendszerek minősülnek. Ugyancsak új kategória az iparvágány.
Az Országgyűlés kivette a vasúti törvény hatálya alól az egyéb kötöttpályás rendszereket, ezzel mentesítve azokat az uniós irányelv szigorú rendelkezései alól. Ide tartozik egyebek mellett a sikló, a sífelvonó, a libegő, a kötélpálya, a turisztikai hajtány és a függővasút.
A parlament ezekre vonatkozóan külön törvényben határozta meg a keretszabályokat, a jogszabályt 168 igen, 5 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadtak el. Az új törvény rendezi az engedélyezési kérdéseket és a hatósági ellenőrzés rendszerét és lényegében nem különbözik az eddig hatályos passzusoktól.
A parlament - 142 igen, 38 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett - elfogadott egy másik közlekedési tárgyú törvénymódosítást, amelynek lényege - mint azt Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára május végi törvényismertetőjében elmondta -, hogy a flottaüzemeltetőknél lévő külföldi rendszámú autót a bérlők korlátlan ideig használhatják majd Magyarországon, ha a jármű után megfizették a regisztrációs adó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06