Közgyűlés

200 milliárdért összeköthetik a gödöllői hévet a kettes metróval

A 2-es metróvonal és a Gödöllői HÉV összekötése és a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításáról szóló projekt megvalósításának koncepcióját is tárgyalhatja kedden a Fővárosi Közgyűlés.

2015.06.18 11:40MTI

Az előterjesztéshez mellékelt több mint ötszáz oldalas megvalósíthatósági tanulmány szerint a projekt összköltsége kétszázmilliárd forintnál is több.

A fejlesztés révén egy egész agglomerációs térség, valamint Budapest keleti területe nagy részének gyors és átszállásmentes kapcsolatot tud majd biztosítani - írták.

A javaslat szerint a további tervezési munkákra a fővárosi önkormányzat 2016-ban és 2017-ben maximum 1-1 milliárd forint forrás biztosítását látja lehetségesnek.

A fejlesztéssel érintett területen 130 ezer ember él, közülük napi körülbelül 40 ezer utasnak fog érezhető menetidő-csökkenést és szolgáltatásiszínvonal-emelkedést eredményezni a projekt. Közvetlen hatásterülete az északkelet-magyarországi közlekedési folyosóban helyezkedik el, amely Budapest második legforgalmasabb elővárosi tengelye, az összes napi utazás száma egy irányban körülbelül 73 ezer fő, ami a teljes budapesti agglomerációs forgalom 12 százalékát teszi ki - olvasható a megvalósíthatósági tanulmányban.

A fejlesztés eredményeként, a metró és a HÉV összekötésével, megszűnik az átszállási kényszer Budapest számos városrésze felé, amelyeket ma csak egy vagy két átszállással lehet elérni. A H8-as HÉV vonalán a mértékadó követési idő csökken, az Örs vezér téri átszállást is számítva 15 perc menetidő-megtakarítás várható Gödöllő és a Déli pályaudvar között, a menetidők jellemzően körülbelül 30 százalékkal csökkennének.

A fejlesztés révén - írták - az Örs vezér terén és a megállóhelyek környezetében lehetőség nyílik a tér rendezésére, a közösségi és zöldfelületek európai színvonalú kialakítására. A vonalon megszűnő állomásépületek területe hasznosítható lesz.

A gyors és megbízható rendszer létrehozásával az autóforgalom is csökkenhet, a torlódások és a környezetterhelés mérséklődhetnek - olvasható a tanulmányban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.