Tranzit
Rogán: a déli határ szigorításáról szóló javaslaton dolgozik a Fidesz
Rogán Antal azt mondta: a kvótarendszernek semmi értelmét nem látja.
2015.06.07 18:53MTIA Fidesz-frakció arra készül, hogy javaslatot tesz Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására - mondta a képviselőcsoport vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Rogán Antal közölte: terveik szerint törvényt alkotnának arról, hogy akik egy biztonságos tranzitországból lépnek Magyarország területére, azok semmiképpen ne igényelhessenek politikai menedékjogot. Példaként említette: lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de eljött onnan, áthaladt például Görögországon, majd megérkezett Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ahol semmi nem fenyegeti az életét.
Az Európai Bizottság által felvetett kvótarendszerről a frakcióvezető azt mondta: szerinte az becsapás, mert ugyanúgy Magyarországnak kell elbírálnia a politikai menedékjogot, az eljárás végéig pedig a bevándorlók számára hazánknak kell az ellátást, az intézményi hátteret biztosítani.
Rogán Antal azt mondta: a kvótarendszernek semmi értelmét nem látja. Úgy vélte, az sem Magyarország, sem Európa számára nem jelent megoldást. Sőt, a fideszes képviselő szerint a kvótarendszernek az az üzenete, hogy "gyere, mert az EU területén szívesen látnak".
Mindemellett a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: aki olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Európa.
Szombaton a Napi Gazdaság online kiadása írt arról, hogy a Fidesz-frakció még a nyári törvényhozási szünet előtt lépni kíván a bevándorlás ügyében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06