Rejtett pártfinanszírozás
Brüsszel felé tartanak az Altus-ügy bizonyítékai
Már elküldték a bizonyítékokat az Európai Bizottságnak a Demokratikus Koalíció (DK) rejtett pártfinanszírozásáról.
2015.06.04 09:10MTIA Napi Gazdaság csütörtöki számában Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: "a tervezettnél hamarabb, már kedd este elküldte" a Miniszterelnökség az Európai Bizottság (EB) regionális főigazgatójának a bizonyítékokat.
A lap emlékeztetett arra, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden tárgyalt ez ügyben a főigazgatóval, ahol közölte: a kormány szerint nem volt elég körültekintő a bizottság, amikor a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Zrt.-vel másfél milliárd forint értékű szerződést kötött. A magyar kormány álláspontja szerint ez tiltott pártfinanszírozásnak minősül.
Csepreghy Nándor elmondta, hogy a továbbított dokumentumok között szerepel a volt miniszterelnök vagyonbevallása, az Altus cégbírósági adatainak kivonata, amelyekből kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc 100 százalékos tulajdonosa a cégnek, illetve a DK közleménye arról, hogy a párt vezetője 16,2 millió forinttal támogatta a pártot magánszemélyként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06