Hangulatjelentés
Orbán angyali türelemről beszélt a Normafánál
Az egységről fog szólni a miniszterelnök szerint a Normafa területének rendezéséről szóló helyi népszavazás sikere.
2015.05.17 17:36MTIOrbán Viktor - miután feleségével, Lévai Anikóval leadta szavazatát a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában - újságíróknak úgy nyilatkozott: igennel szavazott, mert családja álláspontja szerint a Normafa megvédése a feladat.
A kormányfő méltatta Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester munkáját, utalva arra, hogy egyetértés van a kerületben. "Nem könnyű ilyen hangulatot kialakítani, az, hogy ilyen angyali türelemmel, hónapokon keresztül egyeztetve végülis sikerült elérni, hogy nagy ellenzője a területrendezésnek nem maradt, ez egy első osztályú szakmai munka" - értékelt.
A miniszterelnök szerint a helyi népszavazás országos üzenete, hogy semmi sem reménytelen.
Itt látszólag összeegyeztethetetlennek tűnő szempontokat kellene összeegyeztetni, vagyis azt, hogy az emberek kényelmesen, jól akarják magukat érezni a Normafánál, szolgáltatásokat akarnak kapni, miközben meg kell őrizni a természetet, úgy, hogy az ingatlanspekulánsoknak se essen áldozatul - fejtette ki Orbán Viktor, aki nehéz feladatnak minősítette ezt, és jelezte: reményei szerint a népszavazás igazolja, hogy össze lehet egyeztetni a szempontokat úgy, hogy mindenki jól járjon.
Korábban ugyancsak a Zugligeti iskolában adta le szavazatát Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06