Minőségügy
A Nemzetközi Minőségügyi Akadémia elfogadta a budapesti világfórum programját
Hét fő témakörben vitatják meg a minőségügy aktuális kérdéseit és adnak ki állásfoglalást az októberben Budapesten rendezendő világfórumon.
2015.05.17 05:30MTIA Nemzetközi Minőségügyi Akadémia (IAQ) 2015. október 26-27-én Budapesten rendezi meg az I. Minőségügyi és Fenntarthatósági Világfórumát, amelyen mintegy 500 minőségügyi szakember részvételére számítanak a világ valamennyi tájáról.
Molnár Pál, az esemény főszervezője közölte, hogy az IAQ május elején az amerikai Nashville-ben megtartott éves közgyűlésén megtárgyalták és elfogadták a budapesti világfórum programjának keretét, valamint az akadémikusok által megtartandó vitafórumok előadásainak témaköreit.
A szakember, akit tavaly a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia elnökének választottak három évre, elmondta, hogy hét fő témakörben - minőség és a testületi vállalatirányítás, a minőségszakma jövőképe, a minőség és innováció, a minőségstratégiák a globális versenyképességhez, a fenntarthatóság és minőség, a szolgáltatások minősége, a minőség az egészségügyben - vitatják meg az aktuális kérdéseket.
Hozzátette, hogy a hét fő témakörön kívül további 10 szekció témáihoz érkeztek jelentős számban előadási javaslatok, amelyek közül több magyar előadást, illetve megjelenési lehetőséget már elfogadtak a közgyűlésen. Ezek közül külön említést érdemelnek a gyógyszeripari és agrárgazdasági területek - tette hozzá a főszervező.
A Nemzetközi Minőségügyi Akadémiát, amely az UNESCO partnere és az ENSZ nem hivatalos minőségügyi tanácsadó szervezete, az amerikai, az európai, valamint a Japán által képviselt ázsiai minőségügyi szervezetek hozták létre 1966-ban. Fő törekvése a minőségközpontú gondolkodásmód széleskörű elterjesztése a versenyképesség és életminőség folyamatos javítása érdekében. Tudatosítani kívánja a társadalom és a gazdaság szereplőiben, hogy a minőség meghatározó tényező a gazdasági sikerességhez és a versenyképesség növeléséhez vezető úton. A szervezetnek maximálisan 100 választott akadémikus tagja lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06