Országgyűlés
Tuzson: július végéig pénzükhöz juthatnak a Quaestor-károsultak
Célként jelölte meg, hogy a károsultaknak ne kelljen kivárni az évekig tartó, kétes kimenetelű bírósági eljárásokat, s ne fordulhasson elő az, ami például a Hajdú-Bét esetében, ahol az emberek hosszú pereskedés után sem élhettek igényükkel.
2015.04.13 21:25MTIA lehető legrövidebb időn belül, július végéig pénzükhöz juthatnak a Quaestor-botrányban kárt szenvedett emberek, amennyiben a parlament elfogadja a Fidesz javaslatát - mondta Tuzson Bence a kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvény összevont vitájában hétfőn a parlamentben.
A kormánypárti politikus előterjesztői expozéjában a pénzügyi rendszer rendbetételének újabb lépéseként beszélt az indítványról, kifejtve, korábbi javaslatuk arról szólt, hogy "megfogják" a bűnösöknél keletkezett vagyont. A mostani javaslatot sajátosnak nevezte, amit szavai szerint a Quaestor sajátos helyzete indokol, miszerint más brókercégekkel ellentétben a cég saját kötvényeit árusította túl, összesen 150 milliárd forinttal többet adott el, mint lehetősége lett volna.
Célként jelölte meg, hogy a károsultaknak ne kelljen kivárni az évekig tartó, kétes kimenetelű bírósági eljárásokat, s ne fordulhasson elő az, ami például a Hajdú-Bét esetében, ahol az emberek hosszú pereskedés után sem élhettek igényükkel.
Tuzson Bence elmondta, hogy a jogszabály a kárrendezés folyamatát szabályozza és lényegében minden károsultat érint. Az újonnan felálló alap 30 millió forintig ad kártérítést a vélt vagy valós kötvénnyel rendelkező becsapott, megtévesztett ügyfeleknek - fejtette ki, jelezve, hogy annak a 73 ügyfélnek, akinek ennél nagyobb az igénye, elfogadhatja a 30 millió forintot vagy peres úton érvényesítheti igényét.
Értékelése szerint a kárt szenvedett emberek gyorsított eljárásban megkaphatják pénzüket, ugyanis 30 napjuk van igényeik beterjesztésére, azt 30 nap alatt elbírálják és újabb 30 nap után megtörténik a kifizetés.
A fideszes előterjesztő szólt arról is, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) megelőlegezi a pénzösszegeket, s akinek kötvénye volt, átruházza követelését a követeléskezelő alapra, amely érvényesíti a kárigényeket. Hozzátette: lehetőség lesz arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank áthidaló hitelt nyújtson az alapnak, hogy megfelelően tudjon működni.
Tuzson Bence arról is beszámolt, hogy a későbbiekben lesz olyan törvénycsomagjuk is, amely hosszú távon megerősíti az ellenőrzési eljárást, hogy ne fordulhassanak elő hasonló esetek a jövőben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06