Kormánydöntés

Kétmilliárdot kapnak a Buda Cash károsította önkormányzatok

Kétmilliárd forint segítséget kap a Buda-Cash-botrányban érintett 84 önkormányzat a kormány szerdai döntése alapján.

2015.04.09 16:53MTI
Giró-Szász András és Lázár János a Kormányinfo 3. sajtótájékoztatóján (MTI/Kovács Tamás)

Lázár János megjegyezte azt is, hogy az érintettek a következő napokban megkaphatják a pénzt.

A miniszter ismertette: a korábban el nem adósodott 115 önkormányzat idén 10 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhat. Emellett a kormány kifizeti a bírságokat azon 140 település helyett, amelyeket a fejlesztéseikkel összefüggő visszaélések miatt elmarasztalt az Európai Bizottság - mondta. Hozzátette: a visszaélések 2010 előtt történtek, a kormány mintegy 1,7 milliárd forint összegben fog segítséget nyújtani. Ugyancsak döntés született arról, hogy a kormány 740 millió forint erejéig támogatást nyújt Jászberénynek a Dalkia Zrt.-vel szemben elvesztett pere után, megmentve a várost a csődtől.

A miniszter arról is beszámolt, hogy fontos javaslatnak és támogatásra érdemesnek tartja a kormány a Magyar Nemzeti Bank javaslatát, amely szerint Beva által nyújtott biztosítás összeghatárát 20 ezerről 100 ezer euróra emelnék. Annak vizsgálatát, hogy ezt hogyan lehet visszamenőleges hatállyal akár a Quaestor-károsultakra vonatkoztatni az igazságügyi tárcára bízta, illetve alaposan áttekinti a javaslatot a Fidesz-frakció is - jelezte a miniszter.

A tárcavezető megjegyezte: ha ez a javaslat megáll, akkor a 32 ezer károsultból szinte mindenki hozzájuthatna, ahhoz a pénzhez, "amit kockára tett".

Lázár János kérdésre arról is beszélt, hogy a az államkincstár nem áll készen arra, hogy kereskedelmi banki funkciókat ellásson. Szavai szerint a MÁK megtehetné, hogy minden költségvetési pénzt térítésmentesen kezeljen és hitelezést is végezzen, de nagy vita van a kérdésről és nincsenek meg a technikai eszközei, hogy ezt megtegye. Kifejtette, hogy jelenleg bizonyos kincstári szolgáltatások versenyképesek, de van, amit a kereskedelmi bankok olcsóbban nyújtanak, a szabályozás áttekintése folyamatban van.

Közölte azt is: a kormány elfogadta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökének tájékoztatását arról, hogy az Magyar Fejlesztési Bank által (az ETO Park beruházáshoz nyújtott) mintegy 17 milliárdos kölcsön ügyét megvizsgálja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.