Provokátorok
Feljelentést tesz a főváros a Lánchídon tartott demonstráció miatt
Budapest vezetése felháborítónak tartja, hogy "néhány magamutogató baloldali provokátor politikai haszonlesésből" több tízezer fővárosi polgárnak okozott kárt és bosszúságot.
2015.03.19 18:32MTIEzt a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy szerda este civilek néhány autóval elzárták a Lánchídra vezető utat mindkét irányból. A rendőrség a gépjárművek elől lezárta a Várkert rakpartot és az alagutat az Alagút utca és az Attila út kereszteződésétől a Lánchíd felé, a hídra a gyalogosok sem mehettek fel. A demonstráció miatt a 16-os és a 105-ös busz is módosított útvonalon járt. A tüntetők az Alkotmánybíróság függetlenségét követelték.
A Kocsis Máté, a Fővárosi Önkormányzat önkormányzati és rendészeti tanácsnoka által jegyzett közleményben hangsúlyozták: a tüntetők cselekedete teljesen törvénytelen volt, nem tartották be a gyülekezési törvény előírásait, nem jelentették be előre az akciójukat, és nem adtak lehetőséget sem a rendőrségnek, sem a budapesti polgároknak arra, hogy felkészüljenek a hídlezárásra.
Azt írták: sokaknak elegük van az ehhez hasonló "provokációkból és törvénysértésekből", ezért a főváros feljelentést tesz. A közleményben kiemelték: senkinek sincs joga ahhoz, hogy "mások életét, mindennapjait megkeserítve mondja el politikai véleményét".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06