Kereset
Elment az Őszöd - pert vesztett Gyurcsány
Jogerősen elutasította Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselő, volt miniszterelnök Dézsy Zoltán filmrendezővel szemben benyújtott keresetét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett másodfokú határozatában.
2015.03.12 15:18MTIGyurcsány Ferenc személyiségi jogainak megsértése címén indított pert az alperes Elment az Őszöd című filmje miatt, amelynek egyes kitalált, jövőben játszódó jeleneteiben a volt miniszterelnököt alakító színészt börtönfolyosón, bilincsben vezették. A felperes szerint az ennyire bántó, sértő bemutatásra semmiféle társadalmi igény nincs, semmiféle közcél, közérdek nem indokolja, a film személyiségi jogi jogsértés megállapítására alkalmas.
Gyurcsány Ferenc jogi képviselője szerint ügyfele a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának pártján áll, de ennek is van határa. Kifejtette: az ügyet próbapernek szánják, ahol eldőlhet, hogy ezután teljesen szabad kezet adnak a bántó, sértő megnyilatkozásoknak, és a közszereplőket bármilyen bűncselekmény elkövetőjeként be lehet majd mutatni.
A filmrendező jogi képviselője ugyanakkor azt emelte ki: a perbeli alkotás fiktív, jövőben játszódó történetet mutat be, játékfilm, nem dokumentumfilm, ezért kizárt, hogy személyiségi jogsértés történhetett.
A Fővárosi Törvényszék 2013 decemberében elutasította a volt kormányfő keresetét, a fellebbezés miatt másodfokra kerülő ügyben pedig a tábla csütörtökön helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a szóbeli indoklás szerint elsősorban a véleménynyilvánítás és az alkotói szabadság védelme miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06